Bödőcs Tibor Meg Se Kínáltak Vélemények
Mindig úgy tűnik, hogy ebben a regényben is erről lesz majd szó, aztán mindig kiderül, hogy ez csak aláfestés, a szóvicc szándékos persze, szóval aláfestés valami sokkal kevésbé érdekeshez és izgalmashoz. A trafikok fosbarnája és az új korszak narancsa helyett ez csak lubickolás a legszebb, legcsillogóbb, legprofibban felvitt, de azért mégiscsak monoton szürkében.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >> Termék adatok Cím: Meg se kínáltak Oldalak száma: 200 Megjelenés: 2019. október 04. Kötés: Keménytáblás ISBN: 9789634793182 Méret: 198 mm x 128 mm x 30 mm A szerzőről Bödőcs Tibor művei Karinthy-gyűrűs magyar humorista. Bödőcs Tibor 1982-ben született Zalaegerszegen. Egy zalai kis faluban, Búcsúszentlászlón töltötte gyermekkorát. Színész szeretett volna lenni, magyartanárnak tanult, de humorista lett. "Szen'lászlót" műsoraiban visszatérő motívumként, újabb és újabb aspektusokból mutatja be. 2004-ben csatlakozott a Dumaszínházhoz, és még abban az évben állandó kerettagja lett a Rádiókabarénak. Az országos ismertséget a 2005-ös Esti Showder szereplés hozta meg számára. Ebben az időszakban, a műsort gyártó Kovács Kristóf tulajdonában álló Primetime egy új esti show-t kívánt indítani, kizárólag stand uposokkal. Ennek a kísérleti rovata volt a már akkor is Showder Klub nevet viselő műsorelem Fábry Sándor műsorában. Ekkor olyan történetekkel lett országosan ismert, mint a David Attenborough-paródia, a vendégségben lerészegedő ismerős, aki a feleségével vitázik az indulásról és az olyan mondatok, mint: "A stílfűrész a vidék jedi-kardja.
- Bödőcs tibor meg se kínáltak vélemények 4
- Index - Kultúr - Bödőcs Tibor mindent elmond Gázos Lőrincről és a kurvákról
- SANICA - falsík alatti WC-tartály
- Meg se kínáltak
- Bödőcs tibor meg se kínáltak vélemények 1
Meggyőződése, hogy a humorban nincs tabu, szerinte minden és mindenki kritizálható, és aki ezt nem bírja, annak önmagával van gondja. Nehéznek tartja a munkáját, különösen a közéleti témákat illetően: a adott interjújában úgy fogalmaz, hogy gyakran találkozik közönyös, tudatlan vagy elfogult közönséggel, akik nem értik. Véleménye szerint hiába mond egy jó poént egy magyar közszereplőről, ha a nézők többsége nem követi annyira a közügyeket, mint régebben. Szövegeiben a közélet, a történelem, a kultúra és Búcsúszentlászló kocsmájának történéseit is érinti, gyakran említve kedvenc íróját, Hrabalt, illetve filmrendezőit, Tarr Bélától Quentin Tarantinoig. Az alkohol is meghatározó elem Bödőcs Tibor témái között. A pályatársak által "kis-Hofinak" is hívott humorista kétszer nyert Bon-bon díjat, mielőtt 2010-ben megkapta a Karinthy-gyűrűt. Szintén ebben az évben tett szert egy másik gyűrűre is, ugyanis megnősült, azóta pedig három gyermek édesapja lett. Szórakoztató darab sok igazsággal az életről.
Mindazonáltal felismerhető, sőt, tagadhatatlan a kötet önéletrajzi jellege. Eszem ágában sincs analizálni, de a tehetséges, egy baleset miatt a művészet számára elvesző festőművész könnyen kapcsolható Bödőcshöz, aki színésznek készült. Talán nem volt meg az énekhangja, vagy valami más buktató akadt, ki tudja, és Oszihoz hasonlóan egy vonallal hátrébb, talán némi csalódottsággal, de megelégedéssel (a közönség részéről mindenképp) végzi a dolgát. (Ehhez még hozzátehetném, hogy Oszi később a kétajtós nagyszekrény mögé, ilyen-olyan helyekre megfesti vágyott freskóit, ahogy nemrég Bödőcs is szerepet kapott egy mozifilmben. ) Van egy nagyon erős rész a kötetben, a zalaegerszegi színház Bereményi Gézás nagy időszaka elevenedik meg. Ez szintén Bödőcs a nagyközönség számára talán benntartott, a könyv lapjain előtörő vágyálmait elevenítheti meg. Hiszen egy ifjúnak, aki fogékony a színművészetre, ideális inspiratív lökettel bírhatott ez az időszak. Tehát ez egy valóságos történet. A szó szoros értelmében azzá lesz, hiszen végigzongorázzuk a huszadik század második felétől a jelenkorig a legfontosabb a közéleti jeleneteket, mondhatnánk szokásosnak is, emellett azonban reflektál a saját, zalai mikrokörnyezetére is valós történések megjelenítésével (jelige: *zalai megváltó).
A festő kedvenc kocsmája pultosára zúdítja rá a szóáradatot, amiből nemcsak a vidék és annak minden, romantikába bugyolált nyomora, de az ország elmúlt évtizedei is kirajzolódnak: tűpontosan, alulnézetből. Azoknak azonban, akik hajlandóak mögé látni ennek a humoros rétegnek, egy teljes emberi élet bomlik ki minden egyszerű, hétköznapi tragédiájával. Bödőcs nemcsak a színpadon képes néhány vonással megteremteni egy archetípust, hanem a lapokon is. Mindez a humoristától megszokott körmondatokban érkezik megmutatva, hogy ő legalább élvezi ezeket a halmozó, barokk-rokokó cirádákat, mint az olvasója. Tudom én, hogy jó lenne hinni valamiben, mert olyan ez a világ, mintha valaki szívességből csinálta volna bontott égből meg maradék tengerből egy szebb bolygó ledózerolása után, hat nap alatt, és csak a szigszalag, a bálamadzag, a gumipók meg az irigység tartja össze az életünket, kell a kapaszkodó, de ma már mindenben hisznek egyszerre, ahogy a Taflinás Géza bácsi mondta, ami mindenre jó, nem jó az semmire, mert aki mindenben hisz, nem hisz az semmiben, vagy valami ilyesmi. "
Megállt a légzése, minden csepp vére mozdulatlanná dermedt, karja és dereka vékonyabbá vált, bőre üdébb… és melltájon valami dagadt, feszítette a ruhát. Végül meglátta a saját formás combjaira simuló miniszoknyát. Egy enyhén pocakosodó negyvennégy éves férfi számára, aki hetente kétszer borotválkozik, meglehetősen szokatlan volt ez az érzés, de fásultsága, élni nem akarása megakadályozta, hogy kellő jelentőséget tulajdonítson a ténynek: csinos, fiatal lánnyá változott. Noésaztán! Ettől még ugyanúgy űzött vad, adósságoktól sebzetten vonagló. Teljesen mindegy, hogy férfi vagy női testben vár mozdulatlanul kopót, hajtót, halált. A változás azonban nem ért véget. Szeme remegni kezdett, majd szétpattant. Felfelé szállt a vér, mert a sercegő, zakatoló metrókocsiban hirtelen eltűnt a gravitáció. A szemközt ülő srác eddig Monori miniszoknyás lábait stírölte, most az egyre emelkedő mobilja után kapott. Az ajtó mellett álló hátizsákos turista inni készült, ám az üvegből felfele folyt a kék energiaital.
A Meg se kínáltak monológja áthömpölyög Magyarország elmúlt évtizedein és nem okoz csalódást a humorista rajongóinak, avagy Zalai táncok idősebbeknek és haladóknak. Első kötetében Bödőcs Tibor bebizonyította, hogy nemcsak politikusok, de irodalmi nagyságok hangján is képes megszólalni. A közönség és a kritika is szerette az Addig se iszik című gyűjteményt – szerzőjét a Kult50-be is beválogattuk –, azonban az elsőkönyves szerzőkben munkáló bizonyítási vágy érezhető volt a novellákban. Némelyiket inkább mintha az eredeti szerző ismertsége szülte volna, mint az átdolgozó alkotó saját szándéka. Az Így írtok ti- szerű kötettel Bödőcs óvatosan merészkedett be a könyvpiacra, mindenkit emlékeztetve arra, hogy a humor területéről érkezett. Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak (Fotó/Forrás: Borbély Zsuzsa/Fidelio) Új kötetében már megengedte magának azt a luxust, hogy a saját hangját is megmutassa. Ez egy kicsit rezonál ugyan Hrabaléra, de a humorista és a cseh szerző stílusa organikusan egybeolvad. A szöveg ezúttal is olvasható egyetlen, hatalmas lélegzetvételű stand-up előadásnak - Bödőcs egyik visszatérő figuráját, Ferust használja mesélőként ezúttal Oszkár álnéven.
Festett lakásokat is persze, de pártirodát, nemzeti dohányboltot és politikusoknak dedikált kuplerájt is, ami a regény megírásakor még nem hangzott annyira aktuálisnak, mint Borkai óta. Az egerszegi kuplerájba is új színek kellettek a rendszerváltáskor, és teljes nyílászárócsere, új bútorok, de a kurvák maradtak, ahogy a közéletben is. Tudod, Gyöngyi, olyan ez a mi demokráciánk, mint amikor lecserélik a poharakat gösszeresre, de továbbra is borsodit csapolnak belé. Ez volna a regény tétje, hogy Bödőcs olyan mondatokat fogalmazzon meg benne Magyarországról, amelyek ütnek, mint kokain a jachtkajütben, és ezt hébe-hóba meg is teszi Oszkáron keresztül, aki szünetjelektől mentes monológjában végigszánkázik vagy negyven éven, hol kisebb, de inkább nagyobb kitérőkkel. Volt olyan is, aki szofit szívott még, de marbis dobozban tartotta. Ha egy mondatban kéne elmondanom, vagy egy képpel jellemeznem népem lelkét, ez lenne az, ez a szofi marbis dobozban. Az ilyen mondatok jelentik, ha nem is a nép, de a könyv lelkét, amelyben úgy jár-kel a stadionok között Gázos Lőrinc, mintha mi sem volna természetesebb (persze az is, tényleg, természetes), meg a miniszterelnök, a Kicsi, meg előtte a falu bolondja, Feri, és mind a többiek.
Sőt sokak számára biztosan egyértelműen felismerhetők a könyv előképei. Az alaphelyzet és a folyamatos élőbeszédszerű prózanyelv Hrabal regényeiből, különösen az Őfelsége pincére voltam ból lehet ismerős, ahol a főszereplő szintén maga mondja el egy kocsmai közegben mesterségét, szerelmeit és úgy en bloc az életét. A különös karakterek sem ismeretlenek, hisz a bohókás különcök rendszeres szereplői a magyar irodalomnak, elég csak Rejtő Jenő, Tersánszky vagy a kortársak közül Cserna-Szabó András figuráit felidézni. Gond-e ez? Egyáltalán nem, sőt. Bödőcs alakjai szépen hozzák a magyar (rög)valóság szereplőit, egyfajta tablót tárva elénk országunk állampolgáraiból. Mindenki pont annyira hihető és hihetetlen, hogy azt gondoljuk, ilyen nincs – hogy aztán az első kocsmába betérve a savanyú bornál is gyorsabban üssön fejbe a felismerés: azért mégis van. Látunk ügyeskedő vállalkozót, Trianont tagadó vadmagyart, ezotériában utazó örökifjú nőt és még országunk politikai-közéleti szereplőit sem kíméli az író.
Az ilyen mondatok azok, amelyek egyéni látásmóddal, ötletesen, sőt elgondolkodtatóan tudnak valami újat mondani egy mindenkit foglalkoztató témáról. Ha ezek a mondatok kereteznék tényleg a könyvet, nem is lenne semmi ok a panaszra, csak örülnénk, mint budapesti turista a rábakecöli késdobálóban, hogy senki nem kötött belé, miközben bátortalanul kikérte az első három Sopronit. De az a helyzet, hogy ha akadnak is ilyen mondatok itt-ott, elszórtan, keretezésről vagy fémjelzésről nem lehet beszélni. Mert a Meg se kínáltak-ban Bödőcs olyan blöfföt játszik ki, amivel ő jár a legrosszabbul, a második legrosszabbul meg az olvasók: azzal, hogy az egész szövegfolyam nem más, mint egy megszakítás nélkül beszélő ember szubjektív monológja bármiről, ami épp eszébe jut, Bödőcs azt nyerte, hogy nem kell dramaturgiával, történetvezetéssel, sőt bármiféle történet kitalálásával vesződnie, nincsenek csúcspontok, nincs ív, amin végig kéne menni, se építkezés, se semmi hasonló. És azt vesztette vele, és vele együtt mi is, hogy nem vesződik a dramaturgiával, a történetvezetéssel, sőt bármiféle történet kitalálásával, hogy nincsenek csúcspontok, nincs ív, amin végigvezetne minket, se építkezés, se semmi hasonló.