Grecsó Krisztián Mellettem Elférsz Kritika
- Mellettem elférsz · Grecsó Krisztián · Könyv · Moly
- Nem csak elképzeli | Litera – az irodalmi portál
Magvető, 2011, 287 oldal, 2990 Ft Grecsó Krisztiánnal szerzőnk, Vári György június 22-én, szerdán 17 órától beszélget az Írók Boltjában.
Mellettem elférsz · Grecsó Krisztián · Könyv · Moly
- Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz | Kortárs Online
- Revizor - a kritikai portál.
- Nem csak elképzeli | Litera – az irodalmi portál
- Mikor volt az utolsó vacsora
- Időkép kecskemét 30 napos előrejelzés tornyospalca
- Az Északi járműjavítóban nyitott kiállítást a Közlekedési Múzeum | KamaraOnline
- Lg direct drive mosógép 7 kg 6
- Az már nem én lennék
- Nemzeti rehabilitációs és szociális hivatal zalaegerszeg
- Roma Rendőrök Országos Egyesülete
Első olvasásom Grecsó Krisztiántól, de nem utolsó, az hétszentség, hiszen imádtam minden sorát. "Itt, ebben a sufniban találkozik össze karácsonykor a család. Itt még mindenki számára van ajándék, senkinek semmilyen fontos napjáról nem feledkeznek el. De az én generációmban már nincs összetartás, a repedések a felnőtt létben mutatkoznak meg igazán. " A történet mellbe ütően valós, végig úgy éreztem, mintha egy megtörtént eseménysort olvasnék. A vidéki telep, a vályogházak, az elrendezett házasságok, falusi "kerítőnők", mindent átélő nagymamák, a háború, '56, a titkok és hazugságok kora, amelynek egy részét mi vagy családunk még élő tagjai is átélték. "Márton néhány hónapig lesz a fronton, a szétkergetett magyar sereg katonái gyalogosan vágnak át a keleti sztyeppén, és a fél világot átgyalogló bakák között ott lesz ő is: a jövendőbeli nagyapám. " – olvastam, s egyből eszembe jutott a dédnagyapám, a csonka ujjaival, aki ugyancsak onnan gyalogolt haza, de nem beszélt a háborúról s igen magas kort élt meg a dédimamival.
Egy szerelmi kudarc döbbenti rá erre a napjainkban játszódó regény harminchárom éves főszereplőjét, aki egy Csongrád megyei, elszigetelt telepről került fel Budapestre, és kutatni kezd derékba tört életű felmenői sorsában, hogy a sajátjára választ kapjon. Ebből a szempontból jelképes a nagyszülői ház konyhájában függő festmény története: "A por, a sparhelten főzött étel gőze, a zsíros pára réteget vont a festékre, mi nem vettük észre, mert hozzászokott a szemünk, de az évekkel egyre sötétebb lett. Mintha csak értette volna, mi történik velünk: ahogy a családtagok elköltöztek, és egyre kevesebben éltünk a házban, a képből is mind kevesebb látszott. " Szólni kell a telepről is, a halott vizek vidékéről, mert ide nem áramlik be senki és semmi, ahogyan távozni sem távozik. Eredendő kisebbrendűség-érzés üli meg lakóinak lelkét. Aki megpróbált elszármazni innen, törötten tért vissza, és méltatlanul fejezte be életét. Ha valaki megkísérelt kiugrani a telep világából, az – a lelkét ért hatást nézve – felért egy országváltással: "A karácsony gyanakodva és gyászban telt, Domos eleinte fulladozott, de később már Budapestre sem volt kedve visszamenni.
Hogy a túl hangos, figyelmetlen nevetésünk az anyánk nevetése. Az asztalra csapunk tétován, mert megaláztak, és még csak észre sem vették - ez a nagyapánktól maradt ránk. Az állunkat vakarjuk, remeg a lábunk az asztal alatt, fintorgunk mosoly helyett, és ha megértjük, honnan jön mindez, akkor már nehéz nem tudomásul venni, hogy jön velük a hirtelen harag vagy a csendes gyávaság, a lustaság vagy a nyughatatlanság, depresszió vagy alkoholizmus - kinek mi jut. Mert, mint tudjuk, minden család másképpen boldogtalan. És ha már idáig eljutottunk, afelől se lehetnek kétségeink, örökletes-e az a bizonyos betegség - legfeljebb abban reménykedhetünk, minket később talál meg, mint egykor őket. A Mellettem elférsz ezekről a mozdulatokról szól, a szép kilátástalanságról, hogy a múlt feltárása révén önmagunkhoz kerülünk közelebb, egyúttal ahhoz a felismeréshez is, hogy a múltunk - tehát önmagunk, tehát voltaképpen a sorsunk - elől nem tudunk kitérni. Eddig az alapvetésig már az első oldalon eljutunk, a következő 280 a tétel bizonyítása.
Nem csak elképzeli | Litera – az irodalmi portál
Erős, lendületes mondatokkal indul a regény, konkrétan a könyv legfontosabb mondatával, amely a végén megismétlődik: "Én a testemmel szerződést kötöttem. " Majd egy izzadságszagú népfürdői jelenetben az énelbeszélő a vele seftelni akaró autószerelőnek váratlanul bevallja: a családja emlékeivel küszködik, azokkal akar dűlőre jutni - "Mert tisztába akarok jönni magammal". Gyorsan elősoroltatik, hogyan jutott el idáig, aztán beüt egy kis magánéleti válság, és éppen a szakítása napján megkéri egy szerkesztő, írjon egy tetszőleges családi fényképről, a kiköltöző barátnő meg pont elöl hagyja a nagymama emlékiratait rejtő nejlonszatyrot. A kapkodó, ügyetlen bevezetés után a hivatalnok végre nekilát annak, ami a dolga, amit már az első oldaltól várunk tőle: elmeséli a családja történetét. Grecsó itt van elemében. A falusi, telepi világ, a lassú életek, a bővérű vagy szomorkás anekdoták, a huszadik század nyomorúságai mint díszletek - ez a közeg élettel telivé és izgalmassá válik. Ugyanez Budapesttel és a jelennel nem sikerül.
A fővárosi mindennapok, a zuglói utcák, az önkormányzat és a diszkók életképei, a prostituáltak és a BKV-utasok teljesen érdektelenek. A narrációs alaphelyzet lényege, hogy a középkorú hivatalnok elkezdi összefoglalni és kommentálni Juszti mama visszaemlékezéseit, belefűzi saját emlékeit és a régen hallott történeteket, majd nyomozásba kezd, a régi idők még élő tanúit vallatja. Keveredik a főszereplő jelenének naplója és a családtörténet, amit (fejben vagy írásban) összeállít. Az elbeszélő személyisége csak ritkán mutatkozik meg az elbeszélés nyelvében, az írásmód (egy-egy elejtett tájszót kivéve) nem egyénített, nem jellemzi a főhőst. Ami bizony baj, mert így a szöveg hibáit nem lehet azzal elintézni, hogy ez a szereplő stílusa, és mint ilyen, írói eszköz (miközben lehet az is, részben). A mondatok pontosabbak, a narráció összetettebb, a hasonlatok költőiebbek, mint amit egy hivatalnoktól (kezdő írótól) elvárhatunk, de sok a bosszantó sutaság. A didaxis nemcsak az alaptétel bizonygatásában, de apró epizódokban is előkerül.
A harmadik Domos tata, ő a legszimpatikusabb férfifigura a könyvben, a "fekete vonat"-tal jár fel Pestre állványozni az ötvenes évek nagy építkezéseihez. Munkás létére elegáns újlipótvárosi nőnek kezd el udvarolni, nem sül ki jó belőle. Komor, nyomasztó hangulata van a regénynek. Ha az Isten hozott napsütéses Menzel-film, akkor a Mellettem elférsz Tarr Béla. A telep határában bűzösen gőzölögnek a termálvizek, a férfiak az elmeosztályig isszák magukat, a kender marja a tüdőt. Nincs se idill, se mágia. Grecsó most nem desztillálta mesevilággá falusi tudását. Mintha csak akkor csempésződne a regénybe valami derű, ha nők kerülnek a képbe. Mikor Róza az orgazmusig száguld a kerékpárral, vagy megkérik Juszti mama kezét, az mennyire jó pillanat. Életteli. Pont ezért vágyik rá az ember, hogy mások életéről is olvashasson, hogy ne maradjon abba Juszti mama és idősebbik Márton sztorija. Hogyan melegedtek össze? Mi lett a lányaikkal, Katalinnal, Böbével? Kirajzolódhatna a gyönyörű, színes családi mozaik: egy burjánzó, ágas-bogas családi mitológia.
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz 2011. 03. 15. Míg előző regényében az ördöggel, mostani művének első mondatában csak a testével köt szerződést az elbeszélő-főhős. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA. E meglepő kijelentés hátterében, mint később megtudhatjuk, az áll, hogy a három nemzedéket bemutató családregény formateremtő tengelyében egy genetikai indíttatású, az időben újra ismétlődő lehetőségek labirintusa lapul, ahol az egyed hiába is lázadna sorsa ellen, a végén rá kell ébrednie: képtelen kitörni biológiai determináltságú cellájából. Minden ilyen megkötés eleve ellentmond ugyan a regény szellemének, hiszen inkább a tragédia műfajára jellemzőek az efféle elháríthatatlan belső akadályok, amikor a főhős felőrlődik lassan a belülről támasztott morális és az őt körül vevő lehetséges világok között, ám mindenképpen figyelemre méltó gesztus ez, olyan kísérlet, amely önmagában felértékeli a mű ambiciózus témaválasztását. Ehhez képest a kerettörténet eléggé szokványos: egy elszármazott vidéki fiú vergődését látjuk a főváros hatalmas gyomrában, szerelmi csalódását, amely éppen csak fel van skiccelve, a rosszlányokkal folytatott kétértelmű kalandjait, amelyek kukkolós műpornónak hatnak, egy kis munkahelyi ezt-meg-azt a hatvanas évek irodalmának elcsépelt modorában.
Lassan kibontakozik előttünk egy megható, évtizedeken át tartó (és kibontakozó) szerelem története. Grecsó annyira jól ír, hogy még én is elérzékenyültem, pedig bevallom, eddig egy könyvben se értékeltem soha, ha homoszexuális vonal volt benne, főleg, hogy a kortárs könyvek felébe bekerül egy ilyen szereplő (s már szinte kliséként hat). Ez volt az első, ahol – talán a korszak, talán a szereplők? miatt – tényleg úgy éreztem, helye van a történetben, nem erőltetett, sőt, pont beleillő darabka. "A belgyógyászat folyosóján meg kell állnia, rosszul lesz, zihálva veszi a levegőt, fullad, mire Sadi ágyához ér. A férfi az oldalán fekszik, háttal, jár a válla, lélegzik, él, Benedek megérinti. Nem is tudja, hogy ezt most milyen kíméletlenül, mennyire pontosan ismételte meg az idő. Ő már régen elfeledte azt az ostoba búcsút, de Sadi nem. Ő ugyanúgy összerándul, ahogyan akkor, csak most nem szégyelli magát, nem sír tehetetlenségében, hanem mosolyog. Mire Benedek megkerüli az ágyat, Sadi mosolya óvatos derűvé olvad, aztán, mintha hullámozna, újra fölerősödik.
Ha nem is bizonyításként, de utalásként legyen elég két gyors példa. Az elbeszélő hős apai nagybátyja, Márton hasonlóképpen bensőséges viszonyba kerül Imre nevű barátjával, mint apjának testvére, Benedek a lányosan viselkedő osztálytárssal, Sadival. A további párhuzamokat szaporító, egészen a halálig futtatott férfikapcsolat családi vonatkozásait Grecsó elégikus komótossággal részletezi, miáltal egyfajta véget nem érő búcsúzáshangulatot, már-már epilógusízű szövegnyúlványt teremt – a könyv kétharmadánál. Ekkor azonban új lendületet kap a regény, amennyiben az elbeszélővel megismerkedő Andor révén végre bepillantást nyerünk a család anyai ágának történetébe is, azon belül Domos tata már említett budapesti szerelmi kalandjába. Jót tesz a regénynek, hogy az 1976-ban született hős egymást keresztező és tükröző jelen idejű története és múlt idejű elbeszélése ugyanott zajlik, tudniillik Budapesten; mely térbeli döntés ugyanakkor átjárható érzületi hidat ver a főváros és a dél-alföldi település közé; például akkor is, amikor disznóölés közben az unoka a nagyapa budapesti történeteit hallgatja: "Nekem távol volt a Király utca, Domos tatának nem.